Kőszeg Vas megye nyugati peremén, a Gyöngyös patak jobb partján, a Kőszegi-hegység lábánál elhelyezkedő kisváros. Szubalpin klímája, ódon házai, történelmi emlékhelyei sok látogatót vonzanak. A Jurisics tér műemlékegyüttese a középkori várral és városfallal országosan is kiemelkedő jelentőségű. A látogató a Jurisics-várban átélheti az 1532-es nagy török ostromot, a Chernel utcában – az egykori Úri utcában- az arisztokrácia eleganciáját, a történelmi belvárosban pedig a reneszánsz polgár nyugalmát.

oroszlan

Jézus Szíve templom

A mai főtér meghatározó épülete a Jézus Szíve templom, 57 méter magas tornyával, amely 1892-94 között Ludwig Schöne bécsi építész tervei alapján, neogótikus stílusban épült. Nagyon értékesek a templom színes ablakai.

A belső teret Otto Kott bécsi festőművész festette. Az értékes orgona a Rieger testvérek műhelyében készült. Nyaranta ez a templom az orgonahangversenyek helyszíne. Városunkban elterjedt mondás: „Kőszegen vagy esik, vagy fúj, vagy harangoznak.” Ugyanis a török ostrom emlékére a városi magisztrátus határozata alapján 11 órakor is harangoznak.

Oroszlános kút

A főtér végén feltűnik az Oroszlános kút, amely testvérvárosunk Vaihingen an der Enz és Kőszeg barátságát szimbolizálja. Jelmondata: „Ne menjen le a nap, a te haragoddal!”

Jurisics tér

A török ostrom négy évszázados évfordulójára emelt Hősök tornya alól kilépőt egyedülálló élmény fogadja. Tekintete a Kálvária- hegyen álló háromtornyú templomra vetődik. Ezt 1735-ben a város építtette fogadalmi templomként a nagy pestisjárvány után. A hagyomány szerint a polgárság a zarándoklattal hordta fel az építőanyagot. A vidéki barokknak kiemelkedően szép alkotása ez a templom.

Városháza

A híres Városháza, amelynek homlokzatát falfestmények díszítik, már a 15. századtól folyamatosan helyet ad a választott testületnek. Az előtte álló Mária-szobor Lorenz Eisenköbel soproni kőfaragó alkotása 1739-ben készült el. A helyén a középkorban a pellengér állt.

torony

Hősök tornya

Nevét az 1532-es hősök márványtáblájáról kapta. Itt állítottak emléket az I. világháború hősi halottjainak is. Opaterny Flóris tervei alapján 1932-ben készült el eklektikus stílusban. Ebben a toronyban helyezték el a kismesterségek tárgyi emlékeit ugyanis városunk ipara a céhek időszakában élte fénykorát. A torony legfelső emeletén a panoráma folyosóról gyönyörű kilátás nyílik Kőszeg városára.

Tábornokház

A Hősök kapujának jobb oldalán áll. Ez volt a lovas helyőrségnek és mindenkori parancsnokának a szállása. Erkélyéről hirdették ki a város vezetői az ítéleteket.

Sgraffitós ház

Homlokzatán álló latin mondat kezdő szavai: „Non est valentis…” Ottlik Géza: Iskola, a határon című regényének fejezetcíme lett. A sgrafitto egy díszítési mód, amelynek jelentése: kaparni. Legalább két különböző színű vakolatot hordanak fel, és a felső, világosabb színből kikaparják a kívánt mintát. Ezen a házon egy balusztrádos erkélykorlátra ülő virágcsokros vázamotívum látható.

Patikamúzeum

Az Apotéka az Arany Egyszarvúhoz” Patikamúzeum országosan is egyedülálló gyógynövényes kertjével, szárító berendezésével és kiszolgáló helyiségével. Ez az officina a barokk bútorművesség kiemelkedő remekműve, amelyet a jezsuita rendházban az asztalos és faragó fráterek készítettek. Az intarziatechnikával elkészült berendezést értékes festmények díszítik. Kiemelkedő a mennyezeti freskó. A felnyitható fedelű ládasor nemcsak tárolásra, hanem ülésre is szolgált.

Szent Jakab és Szent Imre templom

A Jurisics tér meghatározó épületei az egymás mellett álló két templom. A Szent Jakab templom 1403-07 között épült Garai Miklós nádor adományából. A késő gótika korából származó kőtemplomot 15. századi falfestmények díszítették. Ezek közül a Köpenyes Madonna maradt fent, amely eredetileg oltárképként szolgált. A templom több tűzvészt élt át. A jezsuiták idejében a nyugati homlokzatot barokk stílusban átépítették.

A vallási villongások miatt épült fel a mai Szent Imre templom 1615-18 között. Építése közben stílusváltás történt. A reneszánsz ablakokkal díszített, kicsi templomot nagy hagymasisakos barokk torony zárja.

1677-től működik a gimnázium, melyben a jezsuiták tanítottak, az ő tiszteletükre rendházat építettek a Szent Jakab templom mellé. A rendház 1677-80 között Pietro Orsolini tervei alapján épült fel.

zwinger

Öregtorony (Zwinger)

Külön sétát tehetünk a középkori városfalak megtekintése céljából. Teljes épségében fennmaradt az Öregbástya, amely országosan is egyedülálló. Mátyás király ugyanúgy láthatta, mint a mai érdeklődők. Ez az erőd kapcsolat össze a várat a városfallal.

Ambrózy ház

Ez a ház adott otthont Bezerédi Imre, kuruc brigadérosnak. A mai pincebejárat a ház eredeti bejárata. Ez arra utal, hogy feltöltődött az utcafront a sok tűzvész után.

var1

Jurisics vár

Városunk legnevezetesebb látnivalója a Jurisics vár, amely körül, mint váraljai településként alakult ki Kőszeg városa. A mai vár elődjét a Kőszegi grófok építették: Kőszegi Henrik és János. Ők IV. Béla királytól a tatárjárás után megkapták a hegy lábánál lévő területet. Először négy lakótornyot építettek, és eköré alakult ki 1263-ra a belső vár. Károly Róbert király leverte a Kőszegi grófokat és a vár a Garai család kezébe került. Ők tovább építették.

Az északi, gótikus részeket a kápolnával együtt csatolták hozzá. A lovagterem reneszánsz ablaksora Hunyadi Mátyás idején épült fel. Leghosszabb ideig az Esterházy család birtokában állt. 1931-ben az állam megvásárolta tőlük és 1932-től viseli Jurisics Miklós várkapitány nevét. Kettős vizes árok védte, mely ritka volt a történelmi Magyarország területén.

Jelenleg múzeumként, művelődési központként és Várszínházként működik.

www.jurisicsvar.hu

Postamúzeum

A Kőszegi Postamúzeum 2004. április 24-én nyílt meg a város egyik felújított műemléképületének földszinti helyiségeiben, a Rajnis utca 3. szám alatt. A több száz éves múltú ház egykori tulajdonosa Gerhauser Samuel néhai postamester volt, s ez adta az apropót az új tulajdonosnak, Hatvani-Szabó Jánosnak, aki a leromlott állagú ingatlant a Műemlékvédelmi Felügyelet szempontjait figyelembe véve teljes körűen, igényesen felújíttatta, s az így újjávarázsolt, sajátos hangulatú földszinti termek lettek az új postatörténeti kiállítás befogadói.

A Postamúzeum kizárólag csoportok részére,
előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Belépőjegy árak:
Felnőtt: 350 Ft / fő
Nyugdíjas: 200 Ft / fő
Diák: 200 Ft / fő

Múzeumvezetés: 4.000 Ft / óra

Jegyáraink múzeumvezetéssel együtt, illetve minimum 15 fő esetén visszavonásig érvényesek.
További információ: info@irottko.hu